Yuval Noah Harari: 21 lecke a 21. századra

Yuval Noah Harari: 21 lecke a 21. századra

Yuval Noah Harari: 21 lecke a 21. századra

Harari Sapiens című kötetében arra vállalkozott, hogy az emberré válás, illetve az emberi civilizáció és kultúra történetét, jellemzőit tekintse át, addig Homo Deus című művében hosszútávú jövőnket vázolta fel. Most megjelenő kötete pedig a jelennel foglalkozik, megkísérelve a lehető legobjektívebb, legpontosabb, leghitelesebb képet adni arról, hogy pontosan milyen világban élünk, mi történik velünk - nem a média szinte szürreálisan torz tükrében, hanem a tények szintjén. "Mi történik most? Melyek a jelen legnagyobb kihívásai és döntései? Mire figyeljünk? Mire tanítsuk a gyerekeinket?" - ezekre a globális alapkérdésekre ad választ; csupa olyan témával foglalkozik, amely momentán leginkább befolyásolja, alakítja társadalmi folyamatainkat, és így közeli és távoli jövőnket. Az öt fejezetet öt nagy témakör mentén állította össze. Az első ezek közül a technológia, amelynek legpregnánsabb jelensége momentán az információs és biotechnológia összeolvadása. A másodiké a politika, s ezen belül, ennek tükrében a közösséggel, civilizációval, nacionalizmussal, vallással és bevándorlással kapcsolatos kérdések. A folytatásban olyanokról esik szó, mint a terrorizmus, a háború, az alázat, Isten és a szekularizmus (a Kétségbeesés és remény című részben), a tudatlanság és igazság viszonya, az álhírek és a sci-fi (az Igazság című részben). Az utolsó szakasz (Rugalmasság) a közeljövő tendenciáival foglalkozik.

Hungarian English German Slovak
 

Támogató

Évák-fotográfiák-kiállítás 2018.04.10.